Valeo Art Egyesület

A projekt címe: Fókuszban a tehetség

A projekt célja: Fényképezőgéppel és videokamerával, illetve projektorral felszerelni az Üvegfigurák színjátszó csoportot.

A projekt rövid leírása:

Egyesületünk égisze alatt működik az Üvegfigurák színjátszó csoport, amely udvarhelyi középiskolás diákok egyik olyan találkozási pontja, ahol a játék, a színjátszás örömével tanulunk, tanítunk egymásról, önmagukról, az életről P. Fincziski Andrea és Bekő Fóri Zenkő színészek vezetésével. A Valeo Art Egyesület megalakulásától kezdve szárnyai alá vette a csoportot, így színjátszó fesztiválokra és színjátszó táborba is eljutnak a diákok. Minden évben létrehoznak egy- egy fontos társadalmi problémát boncolgató előadást, amelyeknek célja a fiatalok szembesítése a kor problémáival, a játék által ezekre megoldást/feloldást kínálni. Nagy segítség lenne a csoport részére, ha megörökíthetnénk ezeket az előadásokat, illetve ha lenne olyan kép és hangrögzítő eszközük, amellyel a kisfilmjeiket, reklámjaikat létrehozhatják. A projektor arra szolgálna, hogy a saját előadások mellett olyan művészi alkotásokat is megtekinthessenek közösen (filmek, színházi előadások), mely szakmai és emberi fejlődésüket elősegítik.

Célösszeg: 6000 RON

Gyűjtött adományok:
1607 lej,

ebből 175 lej helyszíni adomány a csapatnak.

Futók

Bekő Fóri Zenkő

Faluvégi Chripkó Krisztina

Gudor Hunor

László Gergő

Lukács Bálint

Szalay Zsanett Pynky

Tódor Erika

Usier Tamara

Zsombori Beáta Natália

Részletes adatok a futókról

Bekő Fóri Zenkő

Miért futok neki? Mert az Üvegfigurák a szívem csücskei! Mert a közös célért futás erősíti az együvé tartozást. Mert szükségünk van olyan eszközre, amely emlékeinket kézzelfoghatóvá teszi. Mert szeretnénk, hogy előadásaink színvonala nőhetne egy-egy vetítéssel. Végül pedig, mert ők a jövő és a jövőt támogatni kell!

Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Jakab Orsolya50
Tófalvi Beáta50
Demeter Melinda50
Miklós Annamária50
Dr. Anna Kaul452

Faluvégi Chripkó Krisztina

Szeretnék én is hozzájárulni valamivel a közösségünk jobbátételéhez.
Vállalt körök száma: 1
Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Puskás Emese10
Chripkó Teréz 450

Gudor Hunor

Azért jelentkeztem a Fuss NEKI!-re hogy tegyek valamit a közösségért amiben vagyok

Vállalt körök száma: 1

Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Balázs Csongor5
Gudor Tünde10

László Gergő

Ezzel a pár körrel szeretném a színjátszó csoportomat támogatni, hogy a mostani és jövőbeli színjátszó növendékek még jobban tudják élvezni ezt a csodát amit ott lehet megtapasztalni.
Vállalt körök száma: 2
Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Péter Melinda30
László Judit10

Lukács Bálint

Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Miklós Annamária50
Lukács Melinda30

Szalay Zsanett Pynky

Az Üvegfigurák csapata nekem a közös értékrendet, a nyitottságot, az összetartozást és a szenzitív-tudatos jelenlétet jelenti. Szeretem őket, annyira, hogy túllendülök azon, hogy utálok futni. Jó lenne, ha a támogatásommal több adományt szednének össze. A csoport vezetői (Bekő-Fóri Zenkő és Fincziski Andrea) rengeteget tesznek a magyar kultúráért, az “ifjúságnevelés” és “ifjúságvédelem” és sokféle kompetencia fejlesztésének területén… a csoport tagjai pedig példa lehetnek számunkra személyes felelősségvállalásban, nyitottságban, őszinteségben.
Vállalt körök száma: 2
Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Alkayne Gerhat Petra15
Hadnagy Ágnes5

Tódor Erika

Ezzel szeretném támogatni az Üvegfigurákat.
Vállalt körök száma: 2
Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Tódor Lenke50

Usier Tamara

Ezzel szeretném támogatni az Üvegfigurák színjátszó csoportot.
Vállalt körök száma: 2
Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Coats Romania Srl50

Zsombori Beáta Natália

Szeretnék segíteni a fiatal tehetséges diákokon.
Vállalt körök száma: 10
Támogató
Fix összeg
Kör összeg
Zsombori Katalin50
Scroll to top