A projekt címe: Juvenalis újra!
Title of the project: Juvenalis revival!
A projekt célja: A Juvenalis újra! projekt célja feleleveníteni egy 35 éve alakult helyi régizene-együttes tevékenységét és digitalizálni annak egy sikeres 1994-es felvételét (Régi karácsonyi énekek, 15-17. századi egyházi zene). A Juvenalist 1986-ban Székelyudvarhelyen Elekes Emőke hívta életre. Az együttes nyugat-európai és magyar középkori, valamint reneszánsz zenét adott elő énekhangon és korhű hangszereken. Bár székhelye szerint csupán vidéki csapat volt – tagjai kezdetben a csíkszeredai Művészeti Népi Iskola gitár szakos növendékei, majd lelkes udvarhelyszéki profik és amatőrök – a Juvenalis sok nívós hazai és külföldi fesztiválon vett részt, önálló koncertjei mellett színházi kísérőzenét is játszott. Az egykori „Juvisok” csak szuperlatívuszokban beszélnek a próbákról, a repertoárról, a koncertekről. A Juvenalis minőségét, hangulatát az egyik legnagyobb erdélyi muzikológus is hasonlóan méltatta: „Ráillik a mondás: nem az a fontos, hogy hol élünk, hanem az, hogy kik vagyunk. A Juvenalis láttán és hallatán megszégyenül a sok nyafogó, aki csak tétlenül panaszolja, hogy társadalmunk oly lassan – olykor úgy tűnik, egyáltalán nem – halad Európa irányába. Ahol Elekes Emőke él, kutat, hangszerel, másolja a kottát, tanít és muzsikál, ahol mi őt és famulusait hallgatjuk, ott Európa van!”
The aim of the project: The aim of the Juvenalis revival project is to bring back to the common memory a local early-music ensemble and digitize one of its most successful recordings, the Old Christmas Carols, sacred music from the 15-17th century. Founded in 1986 by Emőke Elekes, the Juvelnalis played European and Hungarian Medieval and Renaissance music on authentic instruments. Although it was a mere „provincial” ensemble whose members were initially guitar students from the Popular Music School in Csíkszereda and later enthusiastic amateurs and professionals from the Udvarhely region, the Juvenalis took part in many representative musical festivals, concerts and was widely known in Transylvania and appreciated abroad.
A projekt rövid leírása: A Juvenalis újra! 2021. november-december között zajlik Székelyudvarhelyen. A projekt során az 1994-ben hangkazettára felvett, 40 perces hangszeres és vokális régizenei műsort digitalizálnánk és adnánk közzé. A több, mint húsz éves felvételek jelentős utómunkát igényelnek: a hangminőség optimizálása, a digitális hordozóra való konvertálás, a borítókép újraalkotása után kb. 100 darabos példányszámban tesszük közzé fizikai (CD) hordozón és egy Youtube csatornán a teljes Régi karácsonyi énekek anyagát (kereskedelmi forgalomba nem kerül). A Juvenalis téli ünnepkörhöz kapcsolódó felvételeit 2021. decemberében hibrid esemény, élő és online lemezbemutató keretében ismertetjük meg a székelyudvarhelyi és a külföldi közönséggel.
Short description of the project: The Juvenalis revival will take place during the months November-December 2021 in Székelyudvarhely. The project consists of digitizing, editing and publishing a cca 40 minutes long 1994 recording of vocal and instrumental music. The more then two decades old tapes require a strong post-production: optimizing their sound-quality, converting them to a digital data carrier, redesigning the front cover. We plan to publish cca 100 copies on compact discs and also place the recording on our YouTube channel (the CD-s won’t be sold commercially). The Juvenalis Christmas Carols will be presented to the local and international public via a hybrid (live and online stream) event in December 2021.
Teljesítés helyszíne: Lókod
Célösszeg (lej): 6500
Lehetséges támogatások összértéke (lej): 16403 lej
Elérhetőségek
Projektvezető: Haáz Margó
Telefonszám: 0732796972

Nagykövetek

Részletes adatok

Baló-Hadnagy Márk
Vállalt teljesítmény: 5 km Fix támogatás: 640 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 640 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Katona Hajna30 lej
Venczel Éva
Mert a zene összeköt.
20 lej
Tifán Csaba
...
20 lej
Szőcs Endre
50 lej
Hadnagy Melinda50 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Zenesulis tanulóként fontosnak tartom a Juvenalis régizene együttes karácsonyi kazettájának cd formátumban történő kiadását, amiből mi, gyerekek is sokat tanulhatunk.
Bereczki-Orbán Zsolt
Vállalt teljesítmény: 10 km Teljesített táv: 17.3 km Fix támogatás: 1250 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 1250 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
ZETAM KFT
x
50 lej
Balázs ildiko
Gratulalok
100 lej
Orban Zoltan Laszlo500 lej
Demeter Joó Emese50 lej
Sashalmi-Fekete Tamás
Igaz embert támogatok, aki képes lebiciklizni 500 km-t egyházának és Istennek dicsőségére. Igaz ügyet támogatok, mert én is reneszánsz ember vagyok. Az Arany Griff Rend középkori hagyományőrző egyesület vezetőjeként és csapattagjaink ugyanezen célokért küzdünk!
50 lej
Orbán Réka Mária50 lej
Jakab Levente
.
50 lej
Szőts Gabriella50 lej
Major Sándor
Szóljon hangosan az ének, ameddig csak élek, énekelek én.
50 lej
Bak Erzsébet30 lej
Bereczki-Orbán Zselyke100 lej
Zsolt Komoróczy50 lej
Cezar-Costin Trante100 lej
Nagy Tímea-Magdolna20 lej
Életem egyik legmeghatározóbb időszaka volt a „Juvenalis korszak”. Csodás emberekkel dolgozhattam együtt, csodás zenét művelhettünk. Egy csodát élhettem meg a magam módján így, Homoródszentmárton akkori református lelkészeként. Hálás vagyok a Madame-nak (Emőke) türelméért, meg nem alkuvásáért, szakmaiságáért, felbecsülhetetlen humoráért. A próbák mindig izgalmasok, megunhatatlanok voltak. Köszönetem kis jele e nagykövetség.
Derzsi Dénes
Vállalt teljesítmény: 6 km Fix támogatás: 590 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 590 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Toaso Istvan20 lej
Venczel Éva
Mert a zene összeköt.
20 lej
Bence Haaz50 lej
Lukácsi Kata
Nagyra tartom a Legato Egyesület tevékenységét és tagjait.
30 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Nem kérdés, Elekes Emőkének köszönhetem hogy megtanultam a kottát olvasni, játszani, szeretni....még ma is elevenen élnek az emlékek a Juvenalis koncertjeiről ahol soha addig nem hallott muzsikát énekeltek, jatszodtak emberek olyan ruhákban és hangszereken amit addig csak a tv ben láttam a. Nem tudtam hogy mi az a régi zene, nekem nagyonis újnak, élőnek és elevennek hatott. Viva Juvenalis
Derzsi László
Vállalt teljesítmény: 10 km Teljesített táv: 5.5 km Fix támogatás: 595 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 595 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Derzsi Eszter
50 lej
Szabó Vass Ildikó
50 lej
Szakács-Paál István
-
25 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Évek óta részt "nekifutok" valamilyen jó célért. Idén a Legato-nak szaladok, mert látom ezen a fiatal, vagány csapaton, hogy milyen fantasztikus táborokat és programokat tudnak megvalósítani minden évben. Ügyesek, megérdemlik a támogatást, és persze a zene összeköt :).
Fecső Zoltán
Vállalt teljesítmény: 15 km Teljesített táv: 16.5 km Fix támogatás: 700 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 700 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Simó Tekla45 lej
Bence Haaz50 lej
Simó Tekla25 lej
Pál Emese
Gyönyörű kezdeményezés!
100 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
480 lej
Még a kilencvenes években voltam Juvenalis előadásokon nézőként/hallgatóként és annak ellenére, hogy akkor szinte csak a rockzene érdekelt mégis megfogott a magas színvonalú, távoli történelmi korokat megidéző zene. Éppen ezért nagyra értékelem a Legato Egyesület legújabb kezdeményezését, szurkolok és szaladok a program sikeréért.
Haáz Bence
Vállalt teljesítmény: 5 km Teljesített táv: 8,9 km Fix támogatás: 910 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 910 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Sàntha Èva100 lej
Pethő Kriszta30 lej
Molnár Anis
Hajrá Bence!
50 lej
Haáz Margó
🌞❤️🤗🎼
50 lej
ALPAR ERDOS
sok sikert kedves barátom
50 lej
Benedek Csilla
Hajrá Bence!
50 lej
Mónika Balint-Peter
szia Bence:)
10 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Egyed Emese
A zene (legyen) mindenkié. Vivat Juvenalis!
100 lej
A Legato egyesületért futok, akárcsak ezelőtt két évvel. Különösen fontos nekem az idei alkalom és a Juvenalis újra! projekt, hiszen egy olyan lemez jelenhet meg általa, amely minden zenész és zenét szerető ember számára unikum. A Juvenalis régizene együttes karácsonyi felvételeiről van szó. Ebben az együttesben ismerkedtem meg a reneszánsz zenével, emellett a kamarazenéléssel is itt találkoztam először. Hatalmas élmény lesz újra hallani gyermekkorom meghatározó zenei emlékeit!
Haáz Margareta
Vállalt teljesítmény: 2 km Fix támogatás: 1635 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 1635 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Major Magda200 lej
Molnár Anis
Margó, a barátság kötelez...
50 lej
Lakatos Emese50 lej
Miklós Annamária
-
100 lej
Bindea Dániel100 lej
Major Zalán300 lej
Venczel Éva
Mert a zene összeköt.
20 lej
Haáz Bence50 lej
Várday Kinga
.
25 lej
Mónika Balint-Peter
szia Margó:)
10 lej
Ádám Katalin
Jó célt szolgál.
100 lej
Pàl Emese100 lej
Szekeres Márta10 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Egyed Emese
Vivat Juvenalis!
50 lej
🤗Zenerajongóként igyekszem a magam módján lelkesen támogatni és népszerűsíteni a kb.zenei megnyilvánulásokat. Legutóbb a Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztiválért futottam,idén egy karácsonyi énekes CD album létrehozásához kértem a Legato Egyesület tagjainak segítségét,akik készségesen vállalták a Fuss NEKI! programba való benevezést és az ezzel járó feladatokat.🙏🏻A CD -n a Juvenalis együttes régi karácsonyi dalait fogjuk hallani,emellett kedves ajándék lehet az ünnepre. A Fuss NEKI! lelkes csapattá kovácsolja a nagyköveteket és a támogatókat. Nagyon felemelő érzés egy ilyen csapatban,a közös ügyért drukkolni.🎻❤️
Hadnagy Melinda
Vállalt teljesítmény: 5 km Fix támogatás: 715 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 715 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Bán Kata50 lej
Katona Hajna50 lej
Vass Ágota25 lej
Venczel Éva
Mert a zene összeköt.
20 lej
Sashalmi-Fekete Tamás
Igaz ügyet támogatok, mert én is reneszánsz ember vagyok. Melinda a Riverenza Régizene Együttesnek a vezetője, ami folytatja e zenei kultúra megőrzését, együtt dolgozunk történelmi táncok bemutatásával. Az Arany Griff Rend középkori hagyományőrző egyesület vezetőjeként és csapattagjaink ugyanezen célokért küzdünk!
30 lej
Szőcs Endre
50 lej
Eva Szava- Peter20 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Gyakorló régizenészként megkerülhetetlennek érzem a Juvenalis tevékenységét, hiszen az együttes megalapozta és meghatározta Udvarhelyszéken a historikus zenei előadásokat. Generációkat ismertetett meg Elekes Emőke és csapata a több évszázados, mégis friss, igazi muzsikával. Ha a "Juvi" nem lett volna, talán ma én sem játszanék. Tehát: viva régizene, viva Juvenalis!
Lajos Julia
Vállalt teljesítmény: 2 km Fix támogatás: 1760 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 1760 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Márton Éva Réka
Mert szeretném Julikát támogatni!
20 lej
Lőrincz József
Nekem már régi a kötődésem a Juvenalishoz. Két lányom is tagja volt. Örülök, ha ennyivel segíthetek. Hajrá, Júlia!
100 lej
Szabó Attila
Mert a Juvenalis közös ügy és "ügy" volt. És legyen.
20 lej
Varadi Erdos Ildiko
Szimpatikus
50 lej
Bence Haaz50 lej
Szabo Jozsef50 lej
Fóris Mózes
Zene nélkül szegény a világ, Juvanalis nélkül is!
1000 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Életem legszebb és legmeghatározóbb 4 évét /1988-1992/a Juvenalis együttessel töltöttem , énekeltem, doboltam ,frulyáztam és még tancokat is megtanultunk . Elekes Emőke szeretete és lelkesedése a régizene iránt egy életre megfertőzött és ez már így is marad. Az intenzív együttlét, próbák, koncertek, az országban és külföldön, utcazenélés, az áténekelt nappalok és éjszakák nemhogy felejthetetlen élményt nyújtottak de egy életre összefonták az együttes tagjait. Ha sikerül összehozni ritkán egy találkozast ma is ugyanazzal a lelkesedéssel zendülünk énekre.
Máthé Katalin
Vállalt teljesítmény: 15 km Fix támogatás: 715 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 715 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Tánczos Helén30 lej
Pál Edit Éva
Mert a zene összeköt. Embereket és korszakokat is.
50 lej
Száva Enikő
A Juvenalis együttes szellemisége engem is meghódított, bár nem voltam tagja, mindig a holdudvarába szerettem volna tartozni. Ma is nagy szükség lenne arra, amit Emőke képviselt (és képvisel ma is). Bárcsak a gyermekeink is részt vehetnének hasonló kezdeményezésekben.
30 lej
Mónika Balint-Peter
Jó napos időt
5 lej
Venczel Éva
Mert a zene összeköt.
20 lej
Kállai Emánuel50 lej
Eva Szava- Peter20 lej
Sebestyén Klára40 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Nemrég egy Legato-s tanácskozás alkalmával belegabalyodtunk, hogy miért nem megfelelő kifejezés az, hogy a régi zenét promoválni kell, mint a kortárs zenét. Szerintem azt, aminek az értékét évszázadok óta elismerik és gyönyörködnek benne, nem promoválni kell, hanem élni és élni hagyni. Ezért futok És köszoönöm a Fuss nekinek, hogy némileg megbarátkoztam a futással 😊
Máthé László Ferenc
Vállalt teljesítmény: 50 km Fix támogatás: 603 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 603 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Dávid Erzsébet25 lej
Simó Tekla23 lej
Szakács-Paál István
-
25 lej
Ilyés Sándor
Mert megérdemlik.
10 lej
Nagy Zsóka50 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Huszonévvel ezelőtt, kisebb-nagyobb sikerrel Elekes Emőke igyekezett gitározni tanítani, amiért - bár nem tudja - a mai napig hálás vagyok neki. Miatta pedig a Juvenalis zenéje és csapata mindig is közel állt hozzám. Bár kazettán sem szólnak rosszul (megvan), támogatom azon igyekezetüket, hogy átmentsék zenéjüket korszerűbb hanghordozóra.
Sata Attila
Vállalt teljesítmény: 10 km Teljesített táv: 10 km Fix támogatás: 820 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 820 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Homorodi Tunde
Hajrá
50 lej
Sata-Dáné Angyalka
Fuss APA!
50 lej
Dáné Hedvig
Tamogatom a Legatót és a Juvit!
50 lej
Kiss-Nágó Ágota50 lej
Sata Annamária50 lej
Sata Anna50 lej
Szasz (Timar) Csilla
Hajrá!
50 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
A Juvenalis együttes utolsó korszakának tagjaként szeretném támogatni a Legato kezdeményezését.
Sófalvi Péter
Vállalt teljesítmény: 3 km Fix támogatás: 1160 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 1160 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Mikó Ferenc50 lej
Miklós Annamária
-
50 lej
Venczel Éva
Mert a zene összeköt.
20 lej
Tifán Csaba
...
20 lej
Faluvégi Krisztina50 lej
Hadnagy Melinda20 lej
Sebestyén Klára50 lej
Cecília Dávid-Szabó50 lej
Sófalvi Gergő
Lefogadom, hogy szuper gyors leszel!
30 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Kovács Károly50 lej
Egyed Emese
A két kerék pörögjön, után az öröm jön. Nem lehet elég korán kezdeni a muzsikát és a sportot.
50 lej
Egyed Ákos-Géza
Gratulálunk a nemes kezdeményezéshez, nagyon fogunk szurkolni! Utána szívesen meghallgatnánk Téged amint énekelsz. Szerettel üdvözöl Napa
50 lej
Egyed Ákosné Fábián Emese-Margit
Nagyon büszke vagyok rád, drága Péterke! Szurkolunk Kolozsvárról, legyél ügyes a szép cél érdekében. Puszil Mami
50 lej
Kokoly Zsolt
Szuper ötlet!
50 lej
Kovács Jolán
Jube domine benedicere Dominus sit in corde meo Et in labiis meis Ut digne et competenter Annuntiem evangeliumAmen …
50 lej
Kovacs Eszter
Szeretnék a karácsonyfa alatt már Juvenalis-zenét hallgatni :D Hajrá Péter!!!
50 lej
Azért jelentkezem a FussNEKI!-re, mert jól futok és biciklizek, szépen énekelek, és már tudom a jelszót: viva la musica, Juvenalis újra!
Szabó József
Vállalt teljesítmény: 30 km Fix támogatás: 720 lej Kilométerenkénti támogatás: 5 lej Összes lehetséges támogatás: 870 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Toaso Istvan30 lej
Emoke Campeanu-Joo
hajra
30 lej
Anna Szabó90 lej
Bálint Tibor
Amatőr kórusok szívügyem.
100 lej
Andreea Szabo5 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
A Juvenalis régizene együttes karácsonyi lemezének kiadását támogatom biciklizésemmel
Szilágyi Agnes
Vállalt teljesítmény: 10 km Fix támogatás: 1020 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 1020 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Vilhelem Laszlo250 lej
Szilágyi Zsolt
Támogatom a Juvenalis-lemez kiadását. A kazettát már hallottam, nagyon szép!
100 lej
Szomor Attila
Jókat!
50 lej
Svella Adél
A cd kiadására szeretettel ajánlom.
50 lej
Kádár János50 lej
László Emma
Szerettem és szeretem a Juvenalist, szerencsés vagyok, hogy többször hallgathattam élőben is és hogy a gyermekeim benne zenélhettek! A kazetta mindmáig agyonhallgatott kedvencem, nagyon várom a CD-t!
50 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Háromgyermekes anya és zenetanár vagyok. Székelyföldön nőttem fel, most Nagyváradon élek családommal. Középiskolás koromban a székelyudvarhelyi Juvenalis régizene-együttes tagja lehettem, amely második családom volt és nagyban meghatározta a zenei pályaválasztásomat is. 1994-ben kiadtunk egy kazettát Régi karácsonyi énekek címmel. Azért vállaltam a nagykövetséget, hogy ezt a kazettát végre CD formátumban is kiadhassuk. Gyönyörű, régi, XVI.-XVII. századi énekek vannak rajta.
Szilveszter Anna
Vállalt teljesítmény: 5 km Fix támogatás: 730 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 730 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Dósa Barna50 lej
Pál Edit Éva50 lej
Venczel Éva
Mert a zene összeköt.
20 lej
Mónika Balint-Peter
szia Anna:)
10 lej
Biró Todor Mónika
25 lej
Demeter Magda10 lej
Sófalvi Mónika25 lej
Sebestyén Klára20 lej
Péter Orsolya50 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Szeretnék hozzájárulni a Legato fejlődéséhez
Tifán Anna
Vállalt teljesítmény: 5 km Teljesített táv: 5 km Fix támogatás: 930 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 930 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
MATE IMOLA50 lej
Venczel Éva
Mert a zene összeköt.
20 lej
Tifán Etelka és Csaba
Mert büszkék vagyunk Rá!
100 lej
Tifán Ibolya és Gáspár50 lej
Mátyás Erzsébet és Sándor50 lej
Hadnagy Melinda20 lej
Eva Szava- Peter20 lej
Dávid-Szabó Cecília20 lej
Sebestyén Klára30 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Bereczky Botond
...
100 lej
Azért jelentkeztem nagykövetnek, hogy a Juvenalis együttes CD-je megjelenhessen, és mások is megismerhessék.
Tódor Katalin
Vállalt teljesítmény: 10 km Fix támogatás: 760 lej Kilométerenkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 760 lej
TámogatóFix ÖsszegKm ÖsszegKifizetés
Szabó Attila József100 lej
Tőkés-Bencze Zsuzsánna
Mert szeretem a zenét és szeretnék egy koncertet a templomunkban, Homoródszentpálon. :)
50 lej
Szabó Attila
Mert nekem is volt Juvenalis-korszakom. A kazettám is megvan - hátha más hanghordozón is valósággá nemesednének a hajdani énekek...
20 lej
Tódor Éva
Együttmuzsikálásunk emlékére.
100 lej
Szekeres Márta20 lej
Kiss Sándor
Sok sikert!
470 lej
Marosvásárhelyen születtem, Homoródszentpálon élek, ott vagyok óvónő. A Juvenalis régizene- együttes oszlopos tagja voltam diákként, majd két gyermekes anyukaként is 1987- 2004 között. Azért futok, hogy 1994- ben Régi karácsonyi énekek címmel megjelent kazettánkat CD formában újra kiadhassuk.
Scroll to top