A projekt címe: Út a fejlődéshez
Title of the project: Ways to development
A projekt célja:

A munkánk, és a gyerekek fejlődésének hatékonyabb és sikeresebb működése.

The aim of the project:

To make our work and the development of the children more effective and more successful.

A projekt rövid leírása:

Az egyesület munkájának eredményességéért, és a gyerekek fejlődéséhez szükséges kellékek, fejlesztő eszközök megvásárlása.
A tavalyi Fuss NEKI!-ből megvásárolt UNIT2 teszt internetes kiértékelőjére lenne szükségünk, amivel munkánkat hatékonyabban tudnánk végezni.
Másodsorban pedig egy interaktív táblát szeretnénk vásárolni, amely hatalmas segítséget jelentene munkánkban, hogy az ismereteket egy projektor segítségével adhatjuk át a gyerekeknek, mert nagyobb méretben sokkal jobban fogják élvezni a látható szituációkat, így különlegesebb élmény lehet a tanulás, ami egyébként nehezen megy nekik.
Harmadsorban pedig fejlesztő eszközök vásárlására lenne szükség, mint pl.: a trambulin, ami az izom, egyensúly és állóképességet fejleszti egyszerre.
Ennek a projektnek segítségével olyan fejlesztést nyújthatunk, amely törekszik képessé tenni a tanulókat szűkebb és tágabb környezetük egyre bővülő megismerésére.

Short description of the project:

The description of the project: the acquisition of the required accessories for the development of the effectiveness of the association’s work and facilities necessary for the development of children. It would make our work a lot more effective if we could purchase the evaluation program for the UNIT2 test, that we managed to buy from the money we gathered on last year’s “Fuss NEKI!” running charity event. Secondly, we would like to purchase an interactive whiteboard, which can be well used to different teaching styles. Through the manual manipulation of the lessons the students can profit from being able to touch the whiteboard, or select what they want, while those who are learning in an auditory way can have class level discussions, and those who are learning visually, would be able to see what is happening during the preparation of a particular subject. Our experience has shown that communicational and informational technology can be applied successfully in the field of special education of handicapped children.
It would be a great help, if we could teach the children with the help of a projector, because on a bigger screen they could enjoy more the illustrated situations, this way learning could be a special experience for them, which otherwise is difficult for them.
Thirdly, there is a need for tools and training instruments like: a Trampoline, which improves muscle, balance and endurance at the same time, in addition, it can stabilize the nervous system, so it has a kind of stress-relieving, calming effect.
In the case of children and young adults struggling with mental disabilities and learning difficulties, the knowledge and application of appropriate learning techniques, methods and habits are important factors to help develop learning abilities. Beyond traditional instruments, the use of digital devices can bring new possibilities in the development of children.
With the help of this project, we could provide such development/improvement, which strives to make the students be able to get to know deeper their immediate and farther surroundings, to experience the daily happenings of their own lives and participate more actively in these experiences, furthermore, to help them to form simple social relationships, and maintain them, which will result in living a better quality life.

Célösszeg (lej): 7 000
Lehetséges támogatások összértéke (lej): 4590
Helyszínen gyűlt új adományok (lej): 1565
Elérhetőségek
Telefonszám: 074-002-2407

Futók

Részletes adatok

Vállalt körök száma: 15 Teljesített táv: 12 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 215 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 215 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
SANDOR KATALIN 10 lej
SC. Coats Romania SRL 120 lej
SC. Coats Romania SRL 50 lej
Ferencz Szilvia 25 lej

A mozgás öröme mellett, még támogatni is tudok egy rászoruló szervezetet.

Vállalt körök száma: 1 Teljesített táv: 7 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 225 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 225 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Lukacs Gabriella 30 lej
Lehel Parajdi 20 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
SC. Coats Romania SRL 70 lej
SC. Coats Romania SRL 50 lej
András Andrea 15 lej
Tóth Enikő 30 lej

“Egy csepp a tengerbe!”

Vállalt körök száma: 10 Teljesített táv: 12 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 490 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 490 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Metz Mónika 10 lej
hajdu csaba 15 lej
Flórián László 20 lej
Szőcs-Gazdi Uzonka 20 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Székely Zsuzsa 10 lej
SANDOR KATALIN 30 lej
Gergely Csilla 10 lej
Pokhé Margit Mária 20 lej
Hadnagy István 10 lej
SC. Coats Romania SRL 120 lej
SC. Coats Romania SRL 50 lej
Ferencz Szilvia 50 lej
András Andrea 15 lej
Tóth Enikő 100 lej

Attól, hogy ad, még senki nem lett szegényebb.Melissa Müller

Vállalt körök száma: 12 Teljesített táv: 14 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 745 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 745 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
BAlint Nora 10 lej
Alsó És Felső G 70 lej
Kalapács Kinga 50 lej
Szecsi Katalin 50 lej
Forró Hajnal 10 lej
Veszelka Margit 25 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
SANDOR KATALIN 10 lej
SANDOR KATALIN 10 lej
Szekely Csaba 50 lej
Hadnagy István 10 lej
Szecsi Zsolt 50 lej
Szécsi Attila 75 lej
Szécsi Kálmán 100 lej
SC. Coats Romania SRL 140 lej
SC. Coats Romania SRL 50 lej
Ferencz Szilvia 25 lej

Nagyon értékelem az egyesület tevékenységét, és bár nem vagyok egy rutinos futó, benevezésemmel igyekszem hozzájárulni a tervezett projekt megvalósításához.

Vállalt körök száma: 20 Teljesített táv: kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 180 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 180 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
László 50 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Matyas Arthur 50 lej
Tóth Enikő 20 lej
Zsolt Dimeny 50 lej

Szívügyemnek tartom a speciális igényű gyerekek beilleszkedését a társadalomba. Remélem, hogy futásommal segíthetem a gyerekek fejlődését és támogathatom az egyesület munkásságát.

Vállalt körök száma: 5 Teljesített táv: 1 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 880 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 880 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Lukácsi Katalin Ügyvédi Iroda 30 lej
Major Tibor 20 lej
Kiss Emőke 20 lej
Györfi Sándor 50 lej
minic studio 200 lej
Vadász Zoltán 50 lej
BAlint Nora 10 lej
Flórián László 20 lej
Bertalan Kinga 50 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Bencze Csilla 10 lej
Gergely Csilla 10 lej
Vinczefi Éva 50 lej
Kecseti család 150 lej
Csiszér család 50 lej
Hadnagy István 10 lej
Varga Zsuzsánna 20 lej
Kállai Emánuel 50 lej
Ferencz Szilvia 50 lej
Kányádi Mónika - Linda 20 lej

Sokkal többet kellene figyelnünk a sérült gyermekekre, mint amennyire valójában figyelünk. Nem csak a Fuss neki! eseményeken, hanem a mindennapokban is. Sajnos, bennem is gyakran csak ilyenkor ötlik fel, hogy ismét eltelt egy újabb év anélkül, hogy jobban figyeltem volna rájuk, pedig csak nyitott szemmel kellett volna járnom… Most, ha a futásommal csak egy kicsit is hozzájárulhatok ahhoz, hogy ezek a gyermekek vidámabb és teljesebb életet éljenek, már megéri!

Vállalt körök száma: 5 Teljesített táv: 7 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 175 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 175 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
SANDOR KATALIN 10 lej
Hadnagy István 10 lej
SC. Coats Romania SRL 70 lej
SC. Coats Romania SRL 50 lej
Ferencz Szilvia 25 lej

Segíteni és a tenni akarás, ez motívál, még ha egy cseppnyi a tengerben, egy porszem a sivatagban vagy akár egy csillagnyi az univerzumban, értelmet ad az egésznek, mindennek.

Vállalt körök száma: 3 Teljesített táv: 8 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 360 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 360 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Szécsi Gyöngyi 50 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Balint-Tassy Attila 20 lej
Székely Tímea 100 lej
Hadnagy István 10 lej
SC. Coats Romania SRL 80 lej
SC. Coats Romania SRL 50 lej
Lukacs Gabriella 15 lej
Ferencz Szilvia 25 lej

Harmadik alkalommal fogok szaladni, a futas egeszsegre gyakorolt hatasa mellett orvendek, hogy segiteni is tudok a megtett korok szamaval.

Vállalt körök száma: 20 Teljesített táv: 4 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 260 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 260 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Szent Ferenc Egyesület munkaközössége 150 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Ballo Zoltán 50 lej
Ilyés Gyöngyvér 50 lej

ezzel is segiteni szeretnek a serult gyerekek felepuleseben es gyogyulasaban 

Vállalt körök száma: 10 Teljesített táv: 12 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 290 lej Körönkénti támogatás: 5 lej Összes lehetséges támogatás: 340 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Szécsi Attila 50 lej
explorer 5 lej
Kalapács Kinga 30 lej
Szecsi Katalin 50 lej
Szecsi Katalin 50 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Simma Péter 50 lej
Szécsi Gyöngyi 50 lej

Évről-évre igyekszem kivenni a részem ebből az egyedi és értékes programból. Futásommal egy olyan szervezetet támogatok, akik azokon segítenek és azoknak nyújtanak kezet, akiknek igazán szükségük van arra, hogy soha ne legyenek egyedül: a sérült gyermekeknek.

Vállalt körök száma: 5 Teljesített táv: kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 160 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 160 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Szécsi Gyöngyi 50 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Szekely Csaba 50 lej
SC. Coats Romania SRL 50 lej

.

Vállalt körök száma: 5 Teljesített táv: 7 kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 230 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 230 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Szécsi Gyöngyi 50 lej
Puskás Emese 30 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Explorer Consulting S.R.L. 140 lej

Nagyon tisztelem a szervezt munkásságát, ezért szeretném támogatni őket futásommal.

Vállalt körök száma: 1 Teljesített táv: kör (1 kör = 1,3 km) Fix támogatás: 330 lej Körönkénti támogatás: 0 lej Összes lehetséges támogatás: 330 lej
Támogató Fix Összeg Kör Összeg
Bindea Dániel 200 lej
Mag Anna 20 lej
Nagy Sándor-Lajos 10 lej
Kállai Emánuel 100 lej

It was always my dream to fundraise an organization that work with children who have special need. I do believe that children are not a distraction from more important work. They are the most important work and they all deserve the same life regardless of their looks, behaviour and abilities.
“Sometimes real superheroes live in the hearts of small children fighting big battles.”
This Year I have decided to run and raise money for Szent Ferenc which is located in my hometown Odorheiu-Secuiesc. The fundraise will take place in Odorheiu-Secuiesc on the 13th of October from 11 am till 1 pm but due to the fact that I am living in London I will start my race alone, running through London and taking pictures along the way. I will start at 9 am local time and will be running for two hours!
Please donate and let’s make these young children have the life and future they deserve. We are all special!

Scroll to top